Tél lett újra, valóban,
egy röpke ideig.
A megfagyott perc
azonnal el is olvad,
remény hallgat, kisegít.
A búcsúzó tél siratja
utolsó pillantását,
de nem oly gyönyörű.
Hideg könnyei hullanak
a szeretet öreg arcára,
szépsége egy pillanat
alatt sárrá mocskosul,
melyet tapodunk ádázul
észre sem véve, hogy
azzá leszünk mind
a teremtő cipőtalpán.
Mi volt-e kis hópihe?
Megfagyott szeretet?
Az idő meg közben
rajtunk nevet.
