Valaki – még létesülésed kezdetén –
nagyfeszültségű áramot teremtett beléd,
így, ha csak hajszáladhoz érek én,
belereszketek, és kezem átforrósodik.
És nem szóltam semmit arról még, hogy
amikor két tenyerembe zárom édes arcod -
a lágyat, a szépet - a tiszta harmóniát
veszem két tenyerembe, és elzárom.
Ha hűvös és tüsszögős lesz az este,
hangod bársonyába beleburkolózom,
és átmelegedem: meg nem fázhatom.
És amikor ráfonódik csuklódra kezem,
és csillagköd-reszketeg vérköreid érzem,
és egyetlen közös véráram ömlik ereinken?
Mit mondjak én ilyenkor, mit dadogjak?
Elegendő lenne mondanom, hogy szép
vagy, mint tengeri naplemente? Hogy jó vagy,
amiként jó csalfa teremtményeihez a létezők
jó Istene?
Hogy igaz vagy, mint igaz a
mezők és tavak természete?
Mondhatok én bármit is? Nem mondhatok.
Ha meg semmit Rólad nem mondhatok,
hát hallgatok. Te...
