Megszépült régi rétek, egykori
ifjúságunk kertjei! Miért nem kiáltom
oda mai gyermekeknek, hogy
vigyázzatok, itt minden az enyém
volt! A nyár újra láthatatlanul
fényképezi az életet. Gond dübörög
és cementpor gomolyog, a folyó
térdig hidegben lengeti a
fürdőzők óriástulipánjait.
Szépséges, ismerős kert a házunk mögött
az egész világ, csak
valamivel csendesebben járok
már benne, hónom alatt a
ki se nyitott könyv, lelkemben
annyi emlék: vigyázok rájuk.
