Tizenhét napja számon tartom azt,
hogy nem történik semmi különös.
Reggel megébredek, a nap besüt,
virágot öntözök és nem tudom,
mi mire ösztönöz.
Végzem a dolgom,
számolok, és áltatom magam:
holnaptól mindent felrúgok.
De nem vagyok megrögzött lázadó,
csak nyugtalan,
mert rég nem írok, rég nem olvasok.
Nyelem a port, a levegőt.
Szaladnak hetek, hónapok.
Felbukkan sok jó ismerős,
sok apró fájdalom
a nyakszirtemre ül,
hogy leutazzék majd a hátamon,
s ha kiderül: kerek, szilárd, áttetsző a szívem,
csak annyit fontos megemlítenem:
rég nem kapaszkodom.
