Bárcsak eltűnnék hirtelen,
akár az erdőben a vadnyom.
Nincs semmim, és nincs senki sem
akinek számot kéne adnom.
A test az régen itt hagyott,
egymagamra a szenvedéssel;
most lélek vagy agyag vagyok,
de a béke, az csak nem ér el.
Nem feni rám a fogát a vágy
többé (talán már foga sincsen);
de maradéka, a hiány
itt szaggat rossz térdeimben.
Bejárta ifjuságomat
a szép kísértet, a szabadság.
Most aztán hallgatnom szabad
hogyan párzanak kinn a macskák.
Nem látszanak a csillagok
ebben a nedves hideg éjben.
egyedül voltam és vagyok-
és nem jön aki jönne értem.
