Amíg az elmém dallal áltatom,
orvul rámtör a testi fájdalom,
fonák állapot: sóhaj, hűs mosoly,
erőltetem, hogy nem vagyok komor.
Mégsem térhetek ki a test elől,
mert benne vagyok s lassan összedől,
s a romok alatt én leszek a rom,
a világtestben elhasznált atom.
Hát így üzen az elmúlás, a vész,
s bárhogy hősködöm, kibírni nehéz,
sajog halánték, mellkas, izület,
fölperzselnek a belső tüzek.
