Talán igazad van, Aquinói Szent Tamás,
a bolygókat angyalok irányítják.
Őrzik a titkot csontra fagyott szóban
visszhangtalan égi sziklán.
Amint fent úgy lent is mennyi kérdés
a szív dobbanásaiban ha vágyak malma
s az ezer alakra váltó tájra
rávetül a néma döbbenet
mert egyre bizonytalanabb a forma
s egyre hasonlóbb lesz a föld forróbb részeihez
ahol fehér halmokon hontalan szél törli
ember és állat nyomát.
Bolygónkat talán angyalhadak óvják.
Téged már öröklét várt
ezerkétszázhetvennégy táján
mikor hited a halállal is szemben állt.
Játékszere is lehet az időnek minden
ha eltékozolva élet, színes ünnep
hisz idegen szívek közönye nem ápol ősi hagyományt.
Életünk harmada öntudatlan álom.
Hajnalban eloszló s ikerként visszajáró
az élmény egy képben visszatér
mint ingaütések közé a csend
mintha bűn és bűnhődés váltaná egymást egy másik életért
ahol látni az ingoványból a biztos ösvényt.
Mondják pólusváltások kora a század
s ha késik az őrangyal az ember csak magára számíthat
és ki felel egy eltévedt gesztusért
ha a lét bizonyosságáról sem tud mindent az emberiség
