Balog Gábor

Ujjbegytánc
/részl./

Cirógatni akarlak.
Most ez van az ujjbegyeimben,
ez ül a lelkemen.
Egyszerű, lágy és óvatos érintéssel átadni,
átereszteni mindent, ami kimaradt.


Nem egyben,... csak apró kis csomagokat lassan bontogatva,
mint a karácsonyfa alatt a gyerek.
Nem szaggatva a csomagolást, tépve a burkot.
Csak óvatosan!

Cirógatni szeretnélek. Az ujjbegyeimben benne a sok mesém,
a hiányok és a kincsek összes története,... a lélek álmodásai.

Cirógatni akarlak. A beszédes énem hallgat. Csak az ujjaim, az ujjbegyek mesélnek.
Most bennük vannak a hegyek, és belőlük láthatod minden bejárt útjaim. Bennük üldögélnek fehérre meszelt házak utcáján a kiskocsma előtt a feketehajú férfiak
az Akropolisszal szemben, a dombon. Belőlük érzed a kairói éjszaka teázójának
nargiléfüstjét. Látod a kicsit édes, kék kavargást, beszívod a szagot,
hallod a tetovált núbiai szépség lábának csusszanását a fényes, vörös márványlapon.
Most az ujjaim visznek a hóba Moszkva utcáin, éjjel, nagy hidegben,
most ők mutatják testeden Bombay szegénysége könnyének, merre keresse, a hozzámutat.
Most az ujjbegyekben él a víz robaja és téged mutat mellettem az alagútban,
a Niagara alatt.
Arcodra csapódik a pára.
Hogy nem voltál sem itt, sem ott velem?
Ne hidd, higgy a kezemnek!

... Lásd a bőröddel az ujjak alatt,
a kettőnk egyszerű, s csak most megoldott rébuszát: Neked születtem és Te nekem.