Ketten születtek ugyanegy napon,
Szép őszi hajnalon.
Két összefüggéstelen esemény--
Egy gyermek és egy költemény.
A gyermek lett.
Mert hónapokkal azelőtt két ember,
Két buzgó, mély hitű,
Eggyéolvadva forrón szeretett.
S a hitből és a szeretetből
Reménység,- gyermek - jövő született.
S a költő is ölelkezett,
Ki tudja hol, és ki tudja, mikor-
S ki tudja, milyen rettentő erőkkel,
Tűzhányókkal és havas hegytetőkkel.
A porszemekkel és a csillagokkal,
Minden égi és pokoli hatalommal,-
A szivárványos hűtlen Hangulattal.
Fűvel, fával, virággal, napsugárral,
Harmattal, dérrel- déllel, éjszakával,
Egy kicsit a Halállal-
S az Istennel is néha,
A Hangulat esti páráin által.
Ó a költőnek sok kedvese volt
Egyetlenegy helyett.
Örök térrel és végtelen idővel,
Az egész mindenséggel
Ölelkezett.
S a számlálatlan sok-sok ölelésből
A költemény is lett.
A gyermeket most megkeresztelik
Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében-
Fejére víz csorog,
Piciny vállára galamb települ-
A költemény
Repül
Tovább,
Hollószárnyon, kereszteletlenül.
