Napok, mint többi társuk, de mégis...
a perc megáll, a pillanat pihen.
Egy–egy fárosz mind, híd, kötő–kapocs,
mely köd–jövőbe köd–múltból izen.
Emléket ez, az reményt tartogat.
Van köztük, ki a mindenségre néz,
ablak, ahol a Kozmosz ránk köszön,
csöpp csak csupán, mit feltárt az egész.
Történelem, miben parányi lét
ajándék, s egyben rémisztő teher.
Elpusztít, lesújt, ha magad maradsz,
felemel társként ünnepi malaszt,
vigaszt nyújt, enyhet, s ezért az ember
őrizze híven kevés ünnepét.
