Ma egy másik kastélyba zársz.
Vihar lesz – szoknyám suhogása –
elhagyom a lépcsőfordulóban.
Egész a toronyszobáig követsz.
Csapódó ablaktáblák: csontszínű
költeményemből szabadult kísértetek.
Sokáig nézlek szótlanul.
Lélegzetünk gyolcs és csipke,
sötétségből épült baldachin.
Amíg alszunk az esőt áteresztik
a falak. Új kastélyt vonnak fölénk
a bőrünkből kioldódó cseppkövek.
