A "már" s a "még" közt félúton
csak önmagamnak mormolom,
mint a szerzetes az igét,
hogy "csak ne még, ó ne még",
hadd legyen még néhány boldog évem,
amikor nem azt kell még néznem,
hogy fáj a vállam, ég a gyomrom,
hogy egyre gyérül volt bozontom,
hogy lábam, térdem már nem hajlik,
hogy hangom is már alig hallik.
Hagy nyargaljak kinn a réten,
mint gyerekkoromban régen,
hagy simuljon homlokomra
a nap fénye is sikongva,
hagy kiáltsak át a szélnek:
"Megelőztelek én Téged!"
hagy örüljek minden napnak,
mit a sorsom még megadhat;
De csak magamnak mormolom
a "már" s a "még" közt félúton.
