Oly korban születtem amikor ünnepnek számít egy-egy könyv olvasása.
Génjeimben hordozom, így lételemem az egyetemes szeretet.
Talán ezért tartanak "csodabogárnak" - de vállalom!
Szerintem a művészeknek és az amatőr művészeket is ide sorolom,
kutya kötelessége erre feltenni az életét. Egyetemes szeretetről beszélek.
Arról, hogy nyitottak legyünk. Látni engedjük a lehetetlent.
Megismerés, megértés, megtanítani az embereket a szeretet gyönyörére.
A szeretet átadásának szépségére, ami maga a csoda. Életszeretet.
Nyitott szem kell hozzá, nyitott fül.
Szerintem minden leírt sornak VAN mondanivalója és értelme.
Bárki magyarázz bele bármit. Nem kell mindig "megváltani" a világot.
Lehet, úgy tűnik amiről írsz, írunk, írnak napjainkban személyes és "önző" probléma,
de ha valaki odafigyel, lélekkel olvas, bizony magára ismerhet,
vele is megtörténhetett ugyanaz a dolog. Nem megváltoztatni kell az embereket,
hanem megérteni, együtt élni velük és problémájukkal, a mi problémánk az övéké is.
A hétköznapi történetek is fontosak.
Odafigyelés, beleérzés.
Ez hiányzik ma az emberekből. Csak rohanunk és rohanunk, a megélhetésért,
pénzért, mindig valami másért. A ma nemzedékének lételeme a rohanás.
Talán mi meg tudtunk állni, ebből a rohanásból. Meg tudtuk látni a pillanatot.
