Csillant a bor. Pár szó esett.
Rám nézett: - olvastam versedet,
S az elbeszélést. Megrázott, megzavart,
Mint szél kavar erdő alján avart.
Szép volt a vers. Úgy hiszem, talán
Kevesen írnak így ma már,
A rímeidből zenél egy régi dal.
Talán ez az ami úgy megzavar.
Lehet. És látod, mégse értenek.
Azt ami szép, ma, mondd ki érti meg,
Behúnyt szemmel fizetve bért
Virrasztó éjszakákért és csengő rímekért.
Több szót se erről. Senki se kéri,
Mégis írok, tudom megéri.
Csak egy szemébe csillanjon könnyű könny,
Nem volt hiába. Nekem már szép öröm.
Csillan a bor a pohár fenekén
Fogod kezem, s a kezed fogom én
Hajad simítja kérgesült kezem,
Ölelj át lágyan hívem kedvesem.
