Igen, és egyszer meghalok,
és nem leszek, csak puszta név,
vagy az se, falevélvacok
résekből egy szín visszanéz,
nem látja ember, se madár,
te sem, pedig mondom: „vagyok”,
– bár torkom sincs, s hangom, akár
az augusztusi csillagok,
elég a nincsben, mielőtt
szólhatnék… Fű, hamu dadog.
Simítsd meg majd a levegőt
testeddel, s tudd, hogy az vagyok!
