Nem téptem szét csodákból font ékét a világnak,
én nem ölöm meg
eszemmel titkait, mik utamon
felötlenek
virágokon, szemekben, szép ajkon, sírokon.
A mások fénye
megfojtja bűbáját a mély sötétben
rejtőző megfoghatatlannak,
de én,
én fényemmel világunk titkát gyarapítom -
s miként a sápadt hold hűs sugarával
nem kisebbíti, hanem reszketőn
még megnöveszti éjszakáink titkát,
úgy gazdagítom én is a sötétet
szent és sejtelmes borzongásaimmal,
s minden, mi érthetetlen,
még érthetetlenebbé válik a
tekintetemtől -
mert kedves nékem
minden virág, szem, szép ajk, sírhalom.
