Csillagos égen égi szekér vonul,
földi sötétségben semmi nem mozdul.
Nincs Hold az égen, elaludt éppen,
északnak tartó Göncölszekéren,
ki Tejútra fordítva szekere rúdját,
öröktől rója Mindenségnek útját.
Csillagvárosok pislogó fénye,
fura rezgéssel csendesen néz le;
porszemnyi ember az éjszakából
mondd, mit lesel el fényektől távol?
Hullócsillagnak bűvös igézetét,
vagy a végtelen titkos üzenetét?
Kinn a réten, csend őrködik ébren,
szellő mozdul lágyan, fűszál rezzen.
Túl a kerítésen, a lápra ereszkedve,
köd lepi a tájat lassan, remegve.
Tücsök hallgatja az éjszaka neszét,
szárnyát rezgetve nem ad éji zenét.
Eltűnt, imbolygó lidérc sem pislákol,
csalóka fénye, ma éjjel nem táncol.
Nincs erőm emelni bódult fejem,
mély álom húzza le fáradt szemem,
éjszakának hallom méla sóhajtását,
fekete angyal teríti ki szárnyát.
