Nem a szégyen,belátás, fegyelem
fogja az esztelen, bokros szivet,
nem a belülről jövő kegyelem
megváltó szava szelidíti meg;
nem a munka, gyógyszer, ájuló tudat,
nem az éjek, bár álmuk csendesebb,
nem, ha virágok nyitják szirmukat,
nem a konok, idegbajos szelek;
nem is a halál- parti iszonyat,
mely, mivel elviselni nem lehet
tovább: robban, ellentétébe csap
s szivárvánnyá bontja a könnyeket...
Ki megsebezte, gyógyítja megint:
az ember, jó embersége szerint.
