2012. június 3., vasárnap

Takács Dezső

Hajnali halász

Dalt csitít a kőriság,
sóhaját, a völgy felett,
madársereg feszíti át.
Lustán fordul lenn az ér
az oldalára, ködcihája
szennyes-szürkén hömpölyög.

Hídkorláton könyöklök,
kalapom karimája
tükörbe mártva,
kelő Napunk várja.
Arcom csak árnyék.
Messze tűnök, megjövök,
csak a bűvölet örök,
mi visszahajt ide,
hol vízicsibe
bogarász a sáson,
s a csend alatt, nyomor honol
az összecsúszó halmokon.