2012. március 14., szerda

Jószay Magdolna

Az évek, ahogy telnek, érzem, fáradok.
A gerinc mint tartóoszlop csak vicc,
ahogy iparkodik, s estére már alig látok.
Hétvége felé már csak a remény
csihol szikrát a fennmaradásra, hogy
elfogynak végre a hétköznapok.
...
s hogy menni kell megint, sziklamerev
arccal, fásult lélekkel veszem tudomásul,
léptenként a csendben harsanva kattogó térdem
és görcsölő hátizmom jajgat válaszul.