2012. március 11., vasárnap

Fáy Ferenc

Anyám

Látod már egyre nehezebb,
látod már egyre terhesebb lesz,
ha hozzáérek itt veled
be-nem-gyógyuló életemhez.

De mormollak és mondalak,
toporgok benned, mint az árok
búvó sarában megragadt
halott kórók, kopott virágok.

Bő minden rajtam ... és kopott
egem alá befúj az őszi
dermesztő szél. – Én nem fogok
halálodba sem belenőni.

Csak állok – rossz, komisz kölyök -
foszló szavak közt, térdig sárban.
Felhajtalak, mert száll a köd,
s begombollak, hogy meg ne fázzam.