2011. szeptember 18., vasárnap

Kovács Sándor

Kérés

Ha majd az idő sem törődik velem,
Már ráncokat sem szór öreg arcomra,
Amikor a szél sem játszik lelkemen,
Régi dalom fullad lila alkonyba,
Amikor nevem visszhangja is elül,
S megnyugszik egy tábla fekete kőben,
Mikor mindenre hűs anyaföld kerül,
Ami porhüvelyként maradt belőlem,
Ha már sírom helye dombbá szelídül,
És dudva táncolja körbe keresztem,
S a madár fölöttem némán elrepül,
És senki nem tudja, hol nyugszik testem,

Te emlékezz rám, hozz sárga virágot,
Fejfám mellé ülj, s meséld a világot.