2011. július 18., hétfő

Kovács Erika

már nem szólok ölelésednek,
hogy takarózzunk be
csendes, magunk teremtette árvaságunkban
egymással s nem figyelek
arra a tompa zsibbadásra sem
ami azt jelzi, hogy hiányzol...

és azt hiszem megbocsájtható,
ha közben elgyengülve
mégis számba veszem neved
s magammal vigasztalom,
mert összegömbölyödni látlak
messzi hegyek mögött...
...
(ha tudnád, hogy én
ilyenkor erdőnek képzelem magam
és 'ág-kezekkel" ölellek
szorosan...)