2011. április 11., hétfő

Reményik Sándor

Málló malomból

Áll a kerék, s már mindig állni fog,
Körülötte málló malom-romok.

Titokzatos, bús, szertelen vadon, -
Fut a patak igátlan-szabadon.

Áll a kerék, s már nem mozdul soha,
Felöltöztette lágyan a moha.

Csendesen, ahogy halottat szokás, -
Hadd szűnjön zaklatás, zakatolás.

Itt óra nem mutatta az időt,
Moha közül a nefelejcs kinőtt.

Rózsaszínű havasi nefelejcs, -
Hogy engem, olvasóm, el ne felejts.

Egy szálat, nézd, szakítottam neked:
Málló malomból egy csepp életet.