Nemcsak nő, költő, ember is vagyok,
( ez utóbbi elengedhetetlen!)
Verset írok, magammal harcolok,
s földdé leszek, mert rögéből lettem.
A sorsunk magától formálódik,
okozat lesz végül minden ok,
az érték tettben mutatkozik,
mert nem igaz, hogy csak néző vagyok.
A törvény örök, s állandó marad;
minden valami folytatása,
az életünk éltetője a nap,
s miértjét senki sem találja.
Gondolkozva csak az ember alkot,
csak az ember tervez és szeret,
állja az ellent, mi kiszabatott,
űrt hódít, atomot gyárt, s csippeket.
Mit igazán akar, mindent elér,
s tűnik, mint árny, nincs maradása,
sodorja sors, mint szél folyó vízét,
s az élet örök újulása.
Az embereszme formává kövül,
egyszer győzni fog, én azt hiszem,
ha nemes célok,hitek veszik körül,
nem állhat útjába semmi sem.
Lelkem, szellemem örökké ragyog,
e tézisben jó lenne hinnem!
De csak, míg gondolkodni képes vagyok,
addig érdemes csupán itt lennem.
