2010. március 23., kedd

Jenei Gyula

valahogy

valahogy újra kéne kezdeni:
az elbitangolt verseket
meg minden mozdulatot
felemás moccanást
anyáink méhének meleg bugyrából
az ősbiztosból épp kihullva
a sírás első nyugalmát
az első tébolyodott kacagást
át kéne kínlódni újra
miként: régen volt barátok
és a legelső szerelem elárulását
várni valami végső kiárusításra
körúti kocsmákban
vagy egy dagadt dunyha alatt
álmodni józanul jobb jövőt
hidegen ítélni múltat
de érezni: a visszatérés gyönyörét
a primer szavakat:
ne redőződjön hiába az arcom
s bocsássa meg összes vétkem
kinek kezem odatartom