2010. február 5., péntek

Székely János

Képedről, kedves

Képedről, kedves, a falon
Örökké bámul két kerek szem.
Követ ha vetkezem, ha fekszem,
Ha gond övez, ha nyugalom.

Mihelyt olyasmit forralok,
Mi fájna néked, ami bánthat,
Elfutja tükrüket a bánat,
S azonnal visszatorpanok.

Mindenki véthet már – csak én nem.
Most már örökké úgy kell élnem,
Hogy ne boruljon el szemed.

Szemed (a képen és szívemben),
Mely itt maradt, s úgy őriz engem,
Akár a lelkiismeret.