2010. január 29., péntek

Boda Magdolna

(anyám)

Ne halj meg!
Nem is halsz meg
csontod nem vegyül a földdel
a halál mint szó is
idegenül hullik ki belőled
soha nem is ejtettél a-t a h után
és az l az a után
milyen rettenet s á
se következhet közvetlenül
az l után na és az l
már megint!
látom karod is libabőrös
és puha is nagyon
izmok már alig vannak
a bőr alatt
de egybetartanak még
a kegyelmes és lágy kötőszövetek
egyre több rajtad a májfolt
és cukrod is tízen felül volt
mert nem bírtam ki
hogy ne adjak dinnyét.
Sokat alszol.
Mint a csecsemők.
Álmokból álmokba lépsz
de nem kérsz számon már senkit
miért csak az vagy aki lettél
fáraszt a beszéd is
helyette dúdolsz
a muskátlijaimnak.