2010. január 24., vasárnap

Csengery Kristóf

Szavak egy összehajtott papírlapon, párna alatt

Elalvás előtt mindenektől
bocsánatot kérek magamban
vak égre nézek mint gyerek föl
szemem lehunyom itt maradtam
a belső végtelenben állva
de nem jön szó megnyugtató mely
arra biztatna menj tovább ha
bejutsz az lesz neked való hely
nem jön feloldozás talán mert
nem is jöhet a létezés oly
sok sebet üt önnön falán telt
önzés izmos dölyf karcsú téboly
keringenek egymásba néha
belékarolva mintha bálban
járnák a táncot így volt és ma
is így maradt és általában
így lesz mindig fáradt a lelkem
gyűrött a testem elpihennék
nyugodj el és simulj ki bennem
vágy munka bánat kétely emlék
szemem lehunyom itt maradtam
vak égre nézek mint gyerek föl
bocsánatot kérek magamban
elalvás előtt mindenektől