2010. január 8., péntek

Bihary József

Kételyek

Szegényes batyummal az ajkaim között
úszom a lelkek óceánján. Hitsóvár remények
váltak szárnyaimmá. Súlytalanul repülök,
noha emlékek húzzák szárnyaimat visszafelé,
az innenső partra.
Innen, a kétkedő magasból, törpe sikereim
semmisnek tűnnek, érzelmi viharok, szerelmek
langyos fodrozódássá szelidülnek a múlt szövetében.
Bizonyosan ki is simulnak, érdektelenné válva.

Itt nincs verseny, csak a Cél vezérel minden igyekvőt.
Bármikor indult, ugyanott tart, mind a háborgó,
mind a mosolygó lélek.
Félek.
Nincs előny, nincs hátrány,
értelmét veszti a perclétrán lépkedő, sánta idő;
csak egy végtelen vonzás van, ami az örökkévalóság
vakító, fénybevesző, láthatatlan partjain kiván lenyugodni.
Ám sehol a part, a túlsó, félek, hogy nincsen
hely,
ahová ledobnám nyűgöm és megmaradt kincsem.