2010. január 22., péntek

Balog Gábor

Csend 2010
-részlet-

Oly fogható és érezhető
a csendem.
Személyes, egyénre szabott.
Marokba rejtem,
dédelgetem,
nyitott tenyérrel fény felé teszem,
rakom virágos párkányom díszhelyére,
igazgatom könyvespolc szögletébe,
burkolom gyolcsba, fehérbe,
forgatom ünnepről megmaradt
kókuszreszelékbe,
hagyom, hadd illatozzon.
Tizenkét hangot rajzolok neki,
tanuljon értékén lenni
csend.

Kézen fogom.
Éj gyermeke – jön velem!
A ház előtti térre, friss hóra viszem.
Nagy, sötét szemébe ültetem
rímszedett, tépett, fosztott képeim,
házimozikban raktározott
emlékeim.
Megölelem. Hallom,
naponta újuló létezése döbben
tőle, részemtől független,
szabad,
legbenső, titkos csendemen.
...

A hó meg csendben olvad.
Tavasz jön.
Kopogtat kertek alján.
A sövény mellett a takarásban
zöld lándzsa-szár között
védetten, kíváncsian
töri felfelé harangos fejét
kertem idei első négy virága.