Válladra ül felemás istenszerelmed,
közöny útján menned hiába kényszerít
az átlag szürke sorsa,
benned lüktet az élet sója-borsa,
vezet tiltott gyönyörök titkos ösvényein.
Ereidben vágy kergeti a vért,
folyton küzdeni, élni, meghalni valamiért.
Szeretned kevés, lángolnod, lobognod kell,
vérző tenyérrel mászni sziklákon át a hegyre fel,
mert ott lakik a végtelen és a szép.
Szavad, hited, álmod
hasztalan tépi szét a keskenyszájú, süket való,
összesepri az első szél
és megragasztja a sokadik könny.
Tömeg nem lehetsz, csak az az egy,
aki nagyot nevet és sírva ír.
Fakó arccal hordod fénytelen neved,
elhagyhatnak százszor,
míg sajogni kész benned a lélek,
és dalba öntöd eleven magad,
ha érezni tudsz...
Költő!
Te mégis gyönyörű vagy!
