Még egy ébredés az
édes álom után,
apró próbálkozás a lehulló
szirmok sóhaját megérteni,
érinteni az első fájdalom
után a hamvadó életet,
hallgatni a hálaadó,
köszöntő éneket.
Elveszem kezem az
elvérző virágtól.
Nem szabad érintenem,
hisz oly gyenge még,
s szinte nem is
lehetett még szép,
máris elveszett
minden remény.
Talán holnap, vagy
még később?
Vagy most már
soha többé?!
A Nap vérző korongja
megperzseli, elhervasztja
a gyenge élet
utolsó szirmait,
s csak a vágy
marad bennünk
egy szebb, édesebb
hajnalra ébredni.
1993. Tolna
