Maróti György

Múlt éjjel

Egymáshoz ér ma föld és az ég,
a hold éjjel könnyeket sírt.
Szürkül a föld és szürke a lég,
és nem ereszt föl bennem a jég
valahol a torok környékén.
Csillagnézőben a szemeidnél
eljártam az éjjel: persze képzeletben,
nem imetten. Álomban csupán.


Az álom reggelre, mint régi, ócska
szőttes elhasadt. Párkák szőtték,
párkák fonták, párkák vágták
a fonalat. Hasadt szőttessel,
hasadt álommal - mondd Lalagé! -,
hogy takarjam be magam?