A
kék ég
most
kitárt karokkal
magához öleli
a szomjazó földet,
s lassan szétszórja
szürke selyem fátylát...
repedések közt
egy eltévedt cserebogár...
Gyenge gyökerek
fáradtan
tekeregnek,
szenvednek,
alig-alig élnek,de még remélnek...
Szomjas a föld,
Szomjas a rét,
Szomjas a virág,
Nap fényei most aludni tértek,
összeölelkezve álmokat kergetnek.
Az ember
imára
két kezét
összekulcsolva áll,
majd térdre hull,
s arcát tenyerébe temetve
sóhajok közt mormolja már az imát...
Uram, segíts...
