Szilágyi Domokos

De rég nem jártam

De rég nem jártam
odahaza,
a Cibles alatt,



a faluban, ahol folyóvá érik
a hegyből frissen buggyanó,
játékos patak,
amely szilaj csobogással
tör a sziklák között utat -

pajkos szökdelésén
elmosolyodnak a délceg szálfenyők is,
feledve sudár méltóságukat.

Már meg sem ismerném talán
a helyet, hova visszahívnak az évek.
Egy-egy rövid újsághír
vagy földim pár szava
sejteti, hogy mivé lett
a táj; -
hogy mennyi rossz és mennyi szép
van, melyről nem tudok -
az emberek megöregedtek,
s megfiatalodott a vidék.

Jó volna most vonatra ülni,
és nem törődve semmivel
robogni önfeledten, mint a vándor,
ki annyit tud csak: menni kell
- hová? - Figyeld a kattogást:
ritmusában a kerekek felelnek -
csak menni s hazaérni,
mint anyjához a gyermek; -
meglátni az ég peremén
ágaskodó hegyet,
amint három ősz fejével kémleli
a végtelent,
s babusgatja a csírázó világot,
amelyet árnyékában
az ember teremt.