Szabó Magdának
Lettünk kerített kertek
a világ vadonában,
megóvtak, kik szerettek,
a vad ösztönök ellen,
húztak erős palánkot,
ültettek jó gyümölcsfát,
tiszta kutakat ástak,
oltsa vándorok szomját.
Mibennünk menta zöldell,
citromfű, rozmaring,
a lomb közt rigó fészkel,
ringló és alma ring,
s ők járnak-kelnek bennünk
a fejlő fák alatt,
ollójuk metsz, de közben
a kezük simogat.
Ők beszélnek belőlünk,
övék a mag, a szó,
mi csak a föld lehettünk,
a virághordozó,
és lettünk olyan kertté,
hogy örül, aki lát,
s palánkkal tartja távol
támadó vadonát.
