Veszett fejsze keresi nyelét riadtan,
izgatottan zörögnek a csövek a falban,
a szélcsend a semmiről mesél,
sok elgondolt ötlet elvetél,
bár a ház még áll,
már üres...
A téglák feszengenek a vakolat alatt,
vérfoltokat mázol szórakozottan a nap,
mint szenilis piktor, festeget,
pedig a sarló félhold már meghasította az eget,
s a résen át bekukkant az este,
piciny emlék-morzsákat keresve,
de csak felszáradt könnyeket lát,
megfakult porlepte szobát,
és engem,
ahogy idebenn
téged kereslek egyre csak,
s nem veszem észre,
hogy közben rég lement a nap.
