Hiányod nem fáj, nem éget,
hisz akkor is itt vagy velem,
amikor épp nem szeretem
a lassan tűnő perceket...
Akartalak kitörölni,
- még tintaradírt is vettem -,
csak úgy sajgott bele lelkem.
Már nincs értelme őrlődni...
Rést ütöttél a szívemen,
befészkelted oda magad,
s bár az elmém egyre tagad,
ott maradsz örökre bennem...
