Dane Zajc

Skorpiók

magányosak
fájdalmuk a fény
táplálékuk a homály fűrészpora
szúrágta toronyban laknak

hajléktalanok
kövek alá nyomva
hézagok repedésében
kínpadtól kipréselve
mely rajtuk áthatol

néha felfele suhannak fel a csendbe
fel a fagyba fel
néha fehér vérük hangtalan remeg a dalban meg

a magány csúcsán
ahová az esős éj leple alatt
felmásznak s halk hívásokat fogadnak

egy másik szívből más hívás felel nekik
aztán a hívások kivirulnak
a feldarabolt mélységekben
mélyen lent a fekete ég alatt
hirtelen kigyulladnak
csendesen elvirágoznak

fullánkos lények
saját szívükbe mérten

Lukács Zsolt fordítása