Tavasz
Fehér virágokat tárnak ki a bokrok,
Sárga szirmaikat hullajtják a fák,
Messze csalogatnak citromos illatok,
Pompás tavasz van, miért gondolok rád?
Zöldes messzeségek, hullámzó tengerek,
Édes narancstól roskadozó ágak,
A napjaim mind vidámak, melegek,
Boldog lehetnék, de egyre csak várlak.
Nyár
Hej, regö-rejtem,
Olyan szarvast leltem,
Gyöngy a szeme,
Hajaszála
Csillagokhoz lebben.
Kényes-fényes fajta,
A szerelmem rajta,
Hogy megleltem,
Elvesztettem,
Soha utol
Nem érhetem,
Hágott tavaszomra.
Hej, regö-rejtem,
Nevedet elrejtem,
Szívemet elejtem,
Röpíts égig engem!
Messze-messze nézek,
Fogott-e az ének?
Nevemmel igézlek,
A nyomodba lépek,
Ha más mezején
Járnál,
Akkor is kívánjál!
Regö-regö-rejtem.
Ősz
Minden tudta már,
hogy ők jönnek.
A fapallók nyikorogva
meghajoltak.
Biccentett kalapjával
a vén torony,
a padok köszöntőt
sóhajtottak.
Senki sem tudta még,
hogy miért jönnek.
Ámulva nézték őket
apró bogarak.
Közelebb hajoltak
az ágak, és
alacsonyan szálltak
a madarak.
Csak ők tudták,
hogy hová mennek.
Az őszben lelkük
egy cseppet pihent.
Csupa zene volt a
hallgatásuk,
nélkülük mindenre
rászakadt a csend.
Tél
Fehér hó takarja megint az utakat,
De nemcsak ezért nem talállak.
Többé nem szerethetlek már téged,
Havas rétemen rút varjak járnak.
Hull, szakad a hó, betemet,
Lelkem képzelt völgyedben szánkáz.
Neved a vihar kéményembe fújja,
Véd, de el is zár tőled ez a ház.
Síkos a jég, fagyott a világom,
Esik a hó, s most nem kell énekelnem.
Ha tavasz lesz, tán végre megértem:
Az Egyetlen Érzést meg kell
érdemelnem...
