Add oda magad a versnek,
bontsd le magad atomról atomra.
Legyél rácsodáló gyermek,
kit elbűvöl még a szó hatalma.
Úgy írj, hogy a sorok mögött
tisztán halljam a szívverésedet,
ujjbegyedről a félkörök
s vonalak a papírba égjenek.
Légy Te magad a költemény,
hogy minden sorod lelkemig érjen,
úgy szólj, hogy elhiggyem, enyém
száz titkod, s benned robog a vérem.
Add oda magad a versnek,
a szemed, a bőröd, a csontjaid,
add a legkedvesebb perced,
haragod, csended és az álmaid.
Add oda a vén tegnapot,
házadat és körötte a kertet.
Ha írsz, a világot megkapod,
csak add magad, add oda a versnek.
