Ha meglátod fölém tornyosulni
éveim homályló sziklatömbjét,
már búcsúzó madarakkal sem tudok
szólni tehozzád:
szemedben vonuló virágos
mezőket az elmúlás évszaka
töri-zúzza, látom, és nemsokára
dér lepi be alvó kezedet.
Messzi vagy, mint télen a Nap
esendő, régi virághoz,
de az ősz szigorából
búzavirág feslik a szádhoz:
tündöklő szomorúságnak.
