Üres padon a meditáció
Míg földre szállni készül a dió,
poros levélben a hangya nyomok
Rekedt csókák az égi vándorok.
A tekintet is velük vándorol
Simogatás a kopár dombokon,
Lomhán kocog, mi futva érkezett,
Kopott olajkép, aranyos keret.
A vállakon pihegő nyugalom
mint vadak nélkül elnémult vadon,
Míg cihelődő nesszel búcsúzik
Langyos kövétől a zöld nyakú gyík.
Szellő cirógat észrevétlenül
Komor sarkokban az árnyék kihűl,
A fák alatt az avar szendereg
Lépked az ősz mint tisztes, nagy öreg.
