Mert tükröd által
láttam meg önmagam,
s te általam nyitod
tágasra tükrödet.
Köszönöm hát a pillanat
harangütését,
mely ottmaradt
dúlt sejtjeimben, s kétrét
hajlított a vak
gyönyör, ha mélykék
szemedben fellobbant a Nap,
s rám szórta fényét.
Köszönöm hát az éveket,
virága-bokrát
a semmivé-veszett
időnek, lenge fodrát
szavadnak, szitkod, vétkedet,
vígságaid százbugyru poklát,
ördöngös angyal-lényedet,
javát s a rosszát.
