A láthatót már százezer alakban
láttam, de csak maradt a Láthatatlan.
Az utak vittek, álmodtak, szerettek,
s minden útból az úttalan maradt meg.
Annyi igaz szó sírt, s küzdött hiába:
Mindenütt úr a Hazugság Világa.
Csillagig szállt a hegedűhúr hangja,
s visszahullt fájni a csillagtalanba.
Írom a verset gúnyos földi létnek.
Szívemig érnek égi messzeségek
és földi létem vágya még a régi:
a Láthatatlannak szemébe nézni.
