Mondd mit adjak neked, mi lenne méltó?
mondd mi lenne elég?
boldog vagyok szegényes kincsemmel,
legalább mind tiéd.
Az első légy, ki mélyen vándorolva
a múltba jöjj velem,
gyerekkoromba mig csak vissszalátok
a táj tied legyen.
Járj bennem úgy mint ismerős vidéken
hol nem riaszt sötét,
ahol öröm a patak halk folyása
a tündéri nevetés.
Neked adom az erdők lehellését
érezzed arcodon,
a várakozó csöndet, amely ébreszt
s mely veled oly rokon.
az el nem jött csodákért mind a könnyet,
a sok gyerekpanaszt,
eltitkolt kint előtted mind kimondom
te megbocsátod azt.
Ismerj meg igy: a tisztaság csak vágyam,
s a rend csak ideál,
csak fegyelem, hogy nem inog a lábam
bár roskadoz a váll.
S most kincsemmé vált minden ami bűn volt
mert neked vallhatom,
itéletedre - vess el, avagy tarts meg -
magamat megadom.
