2012. január 8., vasárnap

Bella István

Mire meglelnek

A csönd, a hallgatás nagyobb világ,
hogy egyedül cipelni lehetne,
nagyobb földrész a szerelem,
hogy egyedül bejárni lehetne,

éhesen, világra éhesen
nyílt tájaidra így vetődtem,
bejárni ami kénytelen,
visszatalálni szülőföldem,

a vér nádasa lobog itt,
ártatlan vizek, tükröző nyárfák,
zsombék-öl, fű-haj boldogít,
egy tükör nekem adja árnyát,

hogy vissza ne találjak, esik,
s elmos mindent a nyomomban,
hulló csillagok keresik,
s hiába, azt, aki voltam.

Mire meglelnek – nyár vagyok,
és ősz és tél és újra lángzó
tavasz, mert beléd változok,
földem, vándorló virágszóm.