2011. december 17., szombat

Nagy Horváth Ilona

Szerelem

Hosszúra nyúlt,
vágyba ágyazott idő
után, végre
szót téveszt a szánk,
egymásba öleljük reszkető álmaink.
Lábaink előtt vert sereg,
ésszerűség és sokféle félelem.
Szerelem...
Ezért, hogy perc, óra most együtt talál,
hogy hiába volt messze a határ,
mint a sorsunk,
végül összefonódtunk.
Ezért, hogy kiürült az ég is nélküled.
hogy könnyel vallottam neked:
„belekiáltottam a vonat zajába,
belefontam az árvák hajába:
Téged szeretlek.”