2011. december 17., szombat

Molnár Rózsa

Fagyott méltóság

Tél van.
Téli csönd.
Észrevétlen puhaságú zúzmara lépdel
ágakra, fűszálakra, kerítésre...
Jég-fullánkokat szül.
Szúrásait levegőbe döfi:
kristályos tövismadárként szúrja fel magát.

Benn a szoba és a lélek meleg.
Mozart Elvira Madigan-je táj-fehér muzsika;
csipkefüggönyt horgol a lelkemből.
Szembogaramba szűkítem a mélység és magasság
hullámzásait:
fönn takarót hímez az ég
és lassú libbenésekkel bocsátja alá mintázatait.
A szépség néma türelemmel adja magát;
prédává válik, zokszó nélkül.
Alázatossága hű makulátlanság.
Csönd van.
Csöndes tél.